Eckstein-Kovács panaszt tett a Mikó-ügyben saját szerepét illetően
2012. augusztus 29. 12:40, utolsó frissítés: 13:29
Panaszt teszek a DNA-nál a visszaszolgáltatások ügyében, hogy az ügyészség az én szerepemet is tisztázza a Mikó Kollégium kapcsán – jelentette be Eckstein-Kovács Péter.
Az RMDSZ politikusa hangsúlyozta: 1999 és 2000 között kisebbségügyi miniszterként a restitúciós törvény hiányában több, a kommunista rendszerben elkobzott egyházi és közösségi ingatlan visszaszolgáltatását segítette elő, ő és munkacsoportja javasolta a kormánynak, hogy milyen ingatlanokat szolgáltassanak vissza.
„A bíróság három embert ítélt el a Mikó-ügyben, ezért panaszt teszek, hogy az én szerepemet is tisztázzák a kérdésben, vállalok minden felelősséget” - fogalmazott Eckstein-Kovács. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak