Megszavazta a szenátus Andrei Marga kinevezését az ICR élére
2012. szeptember 11. 13:14, utolsó frissítés: 13:14
A szenátus plénuma kedden szavazattöbbséggel jóváhagyta Andrei Marga filozófus, volt külügyminiszter, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem volt rektora kinevezését a Román Kulturális Intézet (ICR) élére.
Andrei Marga kinevezését ötven szavazattal, 26 ellenében és öt tartózkodás mellett hagyta jóvá a felsőház plénuma anélkül, hogy a jelöltet a szenátus kulturális szakbizottsága meghallgatta volna. A keddre tervezett bizottsági meghallgatásra azért nem került sor, mert Marga külföldön tartózkodott. Ennek ellenére a PNL javaslatára, amelynek Marga is tagja, a plénum bizottsági véleményezés nélkül napirendre tűzte és megszavazta Marga kinevezését.
Andrei Marga három hónapig vezette a román külügyminisztériumot, korábban 19 évig a BBTE rektora volt. Augusztus végén az Evenimentul Zilei néhány frissen előkerült dokumentumra hivatkozva azt állította, hogy Marga a Securitate besúgója volt. Marga, akit korábban több ízben átvilágítottak, cáfolta a szekus vádat és közölte, hogy bepereli a lapot rágalmazásért.
A román kulturális külképviseletek ernyőszervezeteként működő intézményt a Ponta-kabinet június elején rendelte a szenátus felügyelete alá, arra hivatkozva, hogy az addig az elnöki hivatal égisze alatt működő intézet "túlontúl átpolitizált". Az USL több vezető politikusa azzal vádolta az ICR korábbi vezetését, hogy 2009-ben Traian Băsescu államfő választási kampányát segítette.
Júniusban több száz romániai értelmiségi az ICR székház előtt "csokornyakkendős tüntetésen" fejezte ki szolidaritását az intézményt nyolc éve vezető Horia-Roman Patapievici filozófus, esszéíró mellett, aki gyakran viselt nyilvános rendezvényeken csokornyakkendőt. Az ICR-re vonatkozó kormányrendeletet az ombudsman megtámadta az Alkotmánybíróságon, ám mikor a taláros testület úgy döntött, a jogszabály nem sérti az alaptörvényt, Patapievici és az ICR teljes vezetősége lemondott.
Az ICR az utóbbi hét évben 300 román könyv lefordítását finanszírozta, rendezvényein csak tavaly több mint kétmillió ember vett részt. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak