EPP-kongresszus: érdekérvényesítésre kívánja használni házigazda-szerepét az RMDSZ
2012. szeptember 18. 17:18, utolsó frissítés: 17:18
„Az RMDSZ az egyik házigazdája az Európai Néppárt (EPP) soron következő kongresszusának, amelyet október 17 -18-án rendeznek meg Bukarestben” – erősítette meg Kelemen Hunor szövetségi elnök ma, szeptember 18-án Bukarestben, a Külügyi Tanács ülésén. Az ülésen részt vett Borbély László politikai alelnök, Frunda György szenátor, Winkler Gyula EP-képviselő és Korodi Attila parlamenti képviselő, valamint Kelemen Kálmán, a Kereszténydemokrata platform elnöke.
„A Néppárt 20 év után először módosítja alap-programját, és az RMDSZ-nek most lehetősége van beleszólni ezekbe a döntésekbe és hangsúlyosabban megjeleníteni a nemzeti kisebbségek problematikáját a nemzetközi politikai közvélemény előtt. Az Európai Unió és az európai parlamenti pártok a nemzeti kisebbségek ügyében rendkívül visszafogottak, legyen szó akár őshonos, akár betelepedett kisebbségről. Éppen ezért nagyon fontosnak tartjuk a folyamatos tájékoztatást, hogy minél több fórumon ismertessük helyzetünket, és a néppárti kongresszus is jó alkalmat teremt arra, hogy felmutassuk egy másfél milliós közösség érdekérvényesítő képességét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Winkler Gyula EP-képviselő az ülésen ismertette az európai polgári kezdeményezést, amelyet ez év februárjában az RMDSZ képviselői a FUEN-nel közösen felvállaltak és amellyel élni kívánnak. A kezdeményezés eszközével bármely európai uniós állampolgár élhet, és amennyiben egy adott témában több országban összegyűjt egymillió aláírást, a kezdeményezést az Európai Parlament bizottsága véleményezi és napirendre is tűzheti.
„A polgári kezdeményezés egy olyan eszköz az erdélyi magyarság kezében, amely lehetőséget teremt számunkra arra, hogy kisebbségi kérdéseket is hangsúlyosan tematizálhassunk Európa-szerte és az Európai Unió legfőbb döntéshozó testületében, az EP-ben. Az RMDSZ élni kíván ezzel a lehetőséggel, és szakértőink egyeztetnek a többi európai ország kisebbségi szervezeteinek képviselőivel is, csakúgy, mint a FUEN-nel a közös fellépés érdekében” – mondta el Borbély László politikai alelnök. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak