Október elsején találkozik a román és a magyar külügyminiszter
2012. szeptember 21. 15:57, utolsó frissítés: 15:57
Október elsején kerül sor Titus Corlăţean román és Martonyi János magyar külügyminiszter ez év őszére tervezett budapesti megbeszélésére - jelentette be a román külügyminisztérium.
A diplomácia vezetőjét Orbán Viktor magyar miniszterelnök is fogadja. Titus Corlăţean a román-magyar stratégiai partnerség jegyében, az erről szóló nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából látogat Budapestre, hogy hivatalos tárgyalásokat folytasson magyar vendéglátójával - teszi hozzá a külügyi közlemény.
A magyar-román külügyminiszteri találkozóra a korábbi tervek szerint szeptember 20-án került volna sor. A két fél közösen döntött a halasztásról.
Martonyi János múlt héten, a látogatás bejelentésekor úgy nyilatkozott, Magyarország nyitott Románia felé, szeretné, ha úgy alakulnának a két ország közötti kapcsolatok, ahogyan 2010-ben elindultak. Hozzátette: bízik abban, hogy a jó viszony a "nyugtalanító jelek és belső nehézségek ellenére" folytatható. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak