Kovács Péter szerint megnehezíti a kampányt az Olosz elleni eljárás
2012. október 05. 12:35, utolsó frissítés: 12:35
Az RMDSZ főtitkára és a parlamenti választási kampányfőnöke szerint mindenkit, így Olosz Gergelyt is megilleti az ártatlanság vélelme, éppen ezért a DNA bűnvádi kezdeményezése nem befolyásolja a háromszéki politikus szenátori tisztségre való jelölését.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerdán, közleményben hozta nyilvánosságra: befolyással való üzérkedés miatt nyomoznak Olosz Gergely RMDSZ-es képviselő ellen.
"Addig, ameddig valakit gyanúsítanak, nem jelenti azt, hogy az illető bűnös. Úgy gondolom, hogy az ártatlanság vélelmének érvényesülnie kell" - hangsúlyozta.
Ugyanakkor elmondta, az RMDSZ kinevezett, választott képviselői között nincs helye olyan politikusnak, akit az igazságszolgáltatás végső, visszavonhatatlan döntéssel elítél.
"Egy vádlottnak ki kell lépnie az RMDSZ-ből, vissza kell lépnie tisztségéből, abban a pillanatban, amikor az igazságszolgáltatás a végső döntést meghozza, és ez a döntés ellene szól". Az elmúlt évek azt igazolták - és csak két nevet mondanék: Nagy Zsolt, és Markó Attila - hogy semmit nem jelent az, hogy a DNA valaki ellen a vizsgálatot elindította, és kéri azt, hogy elítéljék" - mondta a kampányfőnök.
Kampánytechnika szempontjából azonban valóban megnehezíti az RMDSZ dolgát egy ilyen DNA-kezdeményezés - vélekedett a kampányfőnök. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak