Kelemen: a kolozsvári nyilatkozat szellemisége ma is kötelezi az RMDSZ-t
2012. október 08. 08:29, utolsó frissítés: 08:29
A napokban lesz húsz éves az RMDSZ nyilatkozata a nemzetiségi kérdésről, amelyre a szövetség vezető testülete, illetve parlamenti csoportjai a kolozsvári Szent Mihály templomban felesküdtek. A nyilatkozatba foglalt célok jó része megvalósult, hiszen áttörést értek el a kisebbségi jogok alkotmányos és jogi kereteinek megteremtésében, ugyanakkor lényegesen megfékezték az elvándorlást – olvasható a szervezet közleményében.
„Az önálló erdélyi politizálás kialakítása, a legnagyobb európai jobboldali pártszövetséghez való tartozás, az önkormányzati, parlamenti és kormányzati szintű felelősségvállalás mind egy céllal történik: a kolozsvári nyilatkozatban megfogalmazott belső önrendelkezés, az autonómia elérése” - idézi a dokumentum le Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, aki elmondta az elmúlt két évtizedben meghatározó lépéseket tettek ezen alapelvek életbe ültetése érdekében, de van még feladatuk
Az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai számára mindenkor kötelező érvényű a kolozsvári nyilatkozat szellemiségének és betűjének a képviselete, így van ez a mostani jelöltek esetén is. Csak ily módon tudjuk elérni, hogy vállalva a nemzeti entitásunkat és identitásunkat megmaradjunk, boldoguljunk és gyarapodjunk szülőföldünkön - zárta nyilatkozatát a szövetségi elnök.
Az 1992. október 25-én elfogadott kolozsvári nyilatkozat idézte az erdélyi románság 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatát, amelyben a Romániával való egyesülést kimondó erdélyi románság teljes nemzeti szabadságot ígért az összes együtt élő nép számára. A kolozsvári nyilatkozatban az RMDSZ leszögezte: "a romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa", és kinyilvánította, hogy "a belső önrendelkezés útján" kíván haladni. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak