Szombaton kongresszust tart az MPP
2012. október 10. 11:13, utolsó frissítés: 12:34
Szombaton, Székelyudvarhelyen kongresszust tart a Magyar Polgári Párt – nyilatkozta Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének az elnöke a Transindexnek, aki szerint itt döntenek a „hogyan továbbról” is, miután Szász Jenő bejelentette: a Nemzetstratégiai Intézet vezetése teljes embert kíván. Kulcsár-Terza nem bocsátkozott találgatásokba, hogy ki lehet az MPP következő elnöke.
A kongresszuson akár egy MPP-EMNP együttműködésről is dönthetnek. A Kovászna megyei szervezet elnöke arra a kérdésünkre, miszerint változhat-e a két párt kapcsolata annak fényében, hogy eddig Szász Jenőt tartották az együttműködés kerékkötőjének, azt válaszolta: „Ha ez valóban így volt, szombaton meglátjuk, eldől, hogy az EMNP komolyan gondolta-e, vagy sem. Én nem hiszem, hogy egy személy akadály lehet egy nemzeti ügyben, de ha ez így volt, akkor talán színt vall az EMNP” – mondta Kulcsár-Terza József.
Az MPP statútuma szerint, elnökválasztás esetén az alelnök0kből álló vezetőség javasol új személy a párt élére a tisztségre pályázó jelentkezők közül, a jelöltet pedig a küldöttgyűlés abszolút többségének is meg kell szavaznia.(hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak