2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Székely István Gergő: a választások előtt nem lesz semmiféle együttműködés

2012. október 22. 18:15, utolsó frissítés: 18:15

Az MPP-EMNP kiegyezés meghiúsulása kapcsán a fő problémát az képezte, hogy mind a két kisebb párt ragaszkodott ahhoz, hogy az együttműködés a saját neve alatt történjen - vélekedett Székely István Gergő politológus, aki szerint a választások előtt semmiféle együttműködési egyezséget nem hoz tető alá a három politikai alakulat.


A politológus szerint nem sok változott azzal, hogy Szász Jenő lemondott az MPP vezetéséről, sőt, Kövér László érezhetően továbbra is ott áll a polgári párt mögött.

"Az a tény, hogy Szász Jenő lemondott a pártvezetői tisztségéről, nem jelenti azt, hogy egy de facto hatalomváltás is megvalósult volna a Magyar Polgári Pártban. Szerintem tovább élnek azok a konfliktusok, amelyek már 2008 óta léteznek a két kispárt között" - vélekedett Székely István Gergő.

Elmondta, véleménye szerint az MPP szempontjából az a legfontosabb érv, hogy úgy érzik, - akár a tanácsos-, akár a polgármesterjelöltekre leadott szavazatok tekintetében - jobb eredményeket értek el a helyhatósági választásokon, mint az EMNP. Az EMNP viszont azzal érvel, hogy a megyei tanácsok esetében kapott több voksot.

"Mind a két párt azt olvassa ki a helyhatósági választások eredményéből, hogy ő kellene legyen az első számú jobboldali erő, annak ellenére, hogy együtt is nagyon csekély számú szavazat fölött rendelkeznek" - magyarázta a politológus.

Hozzátette, a jelek azt mutatják, nem biztos, hogy a Fideszen belül zajló, a két kisebb erdélyi magyar pártot illető játszma el van döntve. "Mivel a két párt a Fidesz különböző szárnyához köthető, az MPP magatartásából azt olvasom ki, hogy az polgáriak mögött még mindig nagyon szilárdan ott áll Kövér László, és Orbán Viktor ebben a tekintetben nem biztos, hogy keresztül tudta vinni az akaratát Kövérrel szemben" - utalt Szász Jenő lemondásának körülményeire Székely.

Orbán két héttel ezelőtt kérte fel Szász Jenőt, hogy vállalja el a Nemzetstratégiai Intézet megalapítását és vezetését. Szász rábólintott a felkérésre, ezért már nem indult újabb mandátumért az MPP élén pártja tisztújító Országos Tanácsán.

Kérdésünkre Székely elmondta, úgy gondolja, a választások előtt a három erdélyi magyar politikai alakulat között nem fog létrejönni semmiféle összefogás. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS