A Ponta-kabinet négy tagját vádolja az ANI
2012. november 09. 14:50, utolsó frissítés: 14:57
Érdekkonfliktussal, összeférhetetlenséggel, tisztázatlan körülmények közötti vagyonszerzéssel vádolja a Ponta-kabinet három miniszterét az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI): Eduard Raul Hellviget, Liviu Popot és Ovidiu Silaghit vizsgálják. Az ANI-listán Dan Mihalache kormányfőtitkár-helyettes is szerepel összeférhetetlenség miatt.
Ovidiu Silaghi szállítási miniszter közel 46 ezer euróval nem tud elszámolni, az összeget az elmúlt öt hónapban szerezte. Az ANI értesítette a feltárt rendellenességről a Pénzmosás Elleni Országos Hivatalt és a Nagyváradi Fellebbviteli Bíróság vagyonkivizsgálásokkal foglalkozó bizottságát is.
Eduard Raul Hellvig turisztikai miniszter esetében összeférhetetlenséget állapított meg az ügynökség. A tárcavezető kormánybeli tisztsége mellett egy cég igazgatójaként dolgozott, politikai tudományos kutatóként is alkalmazásban állt, illetve egy őssejtbanktól is kapott fizetést.
Liviu Pop volt ideiglenes oktatási, jelenleg társadalmi párbeszédért felelő tárca nélküli minisztert az ANI azért panaszolta be a főügyészségen, mert a tisztség betöltése idején előnyökben részesítette az Oktatási Szabad Szakszervezetek Föderációját, amelynek főtitkára volt a tárca átvételét megelőzően. Az ANI szerint Pop az érdekkonfliktus vádja mellett közérdek ellen elkövetett hivatalbeli visszaéléssel is terhelhető.
Sorin Dan Mihalache kormányfőtitkár-helyettes összeférhetetlenség miatt került az ANI listájára: a kormány keretében elfoglalt tisztsége mellett egy vállalkozás ügyvezetőjeként is tevékenykedett. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak