Répás: megszilárdult a csángó oktatási program
2012. november 13. 17:59, utolsó frissítés: 17:59
Megszilárdult a csángó oktatási program, úrrá lettek a korábbi problémákon és rendben vannak a gazdasági elszámolások is - mondta Répás Zsuzsanna az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a korábbi 22 helyszín helyett 26 helyszínen zajlik a magyar nyelvű oktatás, tavaly 1560 gyermek után igényeltek oktatási-nevelési támogatást. Elmondta, hogy a programban résztvevő tanárok számára megnyugtatóbb, kiszámíthatóbb fizetést és kiegészítő juttatást is tudnak biztosítani. Ma már vonzó anyagi szempontból is tanárnak, tanítónak állni Moldvában - fogalmazott. Hozzátette, hogy 96 millió forintból, összességében 36 százalékkal olcsóbban tudják működtetni a programot immár a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének bevonásával.
Burus Siklódi Botond elnök, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke kiemelte: a program szeptembertől 200 gyermekkel bővült, abban több mint negyven pedagógus vesz részt, a támogatások több mint kétharmadát teszik ki a személyi juttatások. Szólt arról is, hogy tárgyalásokat folytatnak a Pusztina Házért Alapítvánnyal az általuk működtetett oktatási program integrálásáról. Mint mondta, egy-egy oktatási helyszín támogatására egységes támogatást számítottak ki, ugyanakkor problémát jelent a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) tulajdonában lévő ingatlanok működtetése. Erről szeptember óta próbálnak megállapodni a program korábbi működtetőjével, most úgy tűnik, hogy néhány napon belül ez sikerrel járhat.
Kiemelte: szeretnék megerősíteni a programot és annak hitelét visszaszerezni, célként jelölte meg továbbá, hogy közelítsék az iskolához a jelenleg még nagyobb részt iskolán kívüli tevékenységeket. Ennek érdekében tárgyalnak a Bákó megyei tanfelügyelőséggel - jelezte.
A moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt februárig kizárólagosan a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége bonyolította. A program működtetését februártól vette át az RMPSZ. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak