Toró: az EMNP és az MPP helyi szinten komolyan együttműködik
2012. november 23. 09:40, utolsó frissítés: 2012. november 24. 17:56
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint Székelyföldnek a területi autonómia jelenti a megoldást, és eljött az ideje, hogy megmutassák azt a tömegakaratot, amelyet aztán nem lehet megkerülni. Erről Toró T. Tibor az m1 Ma reggel című műsorában beszélt pénteken azzal összefüggésben, hogy szombaton Székelyföld területi autonómiájáért rendeznek tüntetést. Toró T. Tibor november 15-én jelentette be a Sepsiszentgyörgyön tartandó demonstrációt. A megmozdulást Sánta Imre református lelkész, az EMNP sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje kezdeményezte, aki a nyár folyamán csaknem két hónapon keresztül minden nap demonstrált a Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen.
Az EMNP elnöke kifejtette: Székelyföld jelenleg ki van szolgáltatva a bukaresti politikai széljárásnak, és azért kell utcára menni, mert "kamarillapolitika-egyezségekkel" nem lehet elérni – és az elmúlt 22 évben nem is lehetett -, hogy törvény garantálja az autonómia intézményrendszerét. A politikus szerint ilyen figyelmeztető megmozdulások sorozata lehet az, amely ráveszi a román politikusokat, hogy végre komolyan foglalkozzanak a kérdéssel.
Nagyon hisszük, hogy az autonómia a megoldás – mondta Toró T. Tibor, hozzátéve: ez nem pártpolitikai, hanem nemzetstratégiai kérdés. Jelezte: Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője is részt vesz a szombati rendezvényen, és az RMDSZ részéről Tamás Sándor megyei elnök, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is kedvezően reagált a megkeresésre. Megjegyezte: azt szeretnék, ha hangjukat Bukarestben és Brüsszelben egyaránt meghallanák.
Az EMNP elnöke azt mondta, hozzájuk legközelebb a dél-tiroli autonómiamodell áll. A területi autonómia lényege, hogy a befizetett adó jelentős részével a helyi döntéshozók gazdálkodnak – jegyezte meg.
Az EMNP elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a közelgő romániai választásokról azt mondta: a néppárt körülbelül 100 ezer új magyar szavazót hozott tavasszal az önkormányzati választásokon az urnákhoz, és úgy gondolja, ez nem lesz másként ősszel sem. Jelezte: szeretnék azokat mozgósítani, akik mindenképpen változást akarnak.
Szerinte az EMNP és a Magyar Polgári Párt helyi szinten komolyan együttműködik, egyesíti erőit, és az alternatív küszöbnek köszönhetően van esély arra, hogy az RMDSZ mellett az EMNP második pártként bejusson a román parlamentbe. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak