Băsescu nem írta alá a mentelmi jogot erősítő jogszabályt
2013. február 05. 08:35, utolsó frissítés: 09:05
Traian Băsescu megfontolásra visszaküldte a parlamentnek a képviselők és szenátorok jogállására vonatkozó törvényt, amely erősítené a törvényhozók mentelmi jogát - derült ki az elnöki hivatal hétfői közleményéből.
A parlament által múlt héten módosított törvénybe bekerült, hogy a képviselők és szenátorok csak akkor veszíthetik el mandátumukat tisztségbeli vagy érdekbeli összeférhetetlenség miatt, ha ezt - a vagyonosodásukat vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) mellett - bíróság is megerősíti jogerős ítéletben.
Az államfő a törvény által hagyott joghézagok tisztázását kérte. A parlamenthez intézett levélben kifejtette: a jogszabály nem rendelkezik azoknak a képviselőknek és szenátoroknak az eltávolításáról, akik nem óvnak az ANI határozata ellen, tehát nem születik ügyükben jogerős bírósági ítélet.
Hangsúlyozta, az EB múlt heti jelentése figyelmeztette Romániát: növelné a parlament hitelét, ha világosabb szabályokat fogadnának el a korrupcióval gyanúsított törvényhozók ügyében. Băsescu emlékeztetett: az EB azt is kérte, hogy a feddhetetlenségi ügynökség maradjon az egyetlen illetékes szerv, amely a választott és kinevezett tisztségviselők összeférhetetlenségét vizsgálja.
A visszaküldött jogszabály arról is rendelkezik, hogy törvényhozókat csak akkor lehet őrizetbe venni, letartóztatni, illetve házkutatási parancsot végrehajtani ellenük, ha a parlament jóváhagyja ezt. Ez a törvény régi változatában is szerepelt, de a módosítás során kiegészült azzal a rendelkezéssel, hogy az ügyészségnek "megalapozott bizonyítékokat" kell felmutatnia a parlament illetékes bizottságában, ha egy képviselő letartóztatását, őrizetbe vételét vagy házkutatás végrehajtását kéri. Ezt a sajtó egy része úgy értelmezte, hogy az új törvény bírósági hatáskörökkel ruházza fel a parlamentet. Az államfő megfontolást kérő levele a mentelmi jog ezen módosítását nem kifogásolja. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak