Asztalos: sérti a lelkiismereti szabadsághoz való jogot a kötelező vallásóra
2013. február 22. 08:15, utolsó frissítés: 08:15
A diákok vallásórára való kötelező beíratása sérti a meggyőződéshez és a lelkiismereti szabadsághoz való jogot – jelentette ki Asztalos Csaba. A CNCD elnöke szerint egyetlen román állampolgár sem kötelezhető arra, hogy válaszoljon a vallásfelekezeti hovatartozására vonatkozó kérdésre, mert a személyi adatvédelmi törvény ezt tiltja. Hozzátette: a szülőknek a gyerekük iskolába íratásakor nem kötelező válaszolniuk erre a kérdésre. A rendelkezés korlátozza a szülők jogát, hogy saját meggyőződésük alapján neveljék gyermekeiket.
A tanügyi törvény szerint már előkészítő osztálytól bevezetik a vallásoktatást, ám a szülők kérvényezhetik, hogy gyermekük ne vegyen részt az órákon. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak