Lemond a Német Demokrata Fórum éléről Klaus Johannis
2013. február 23. 16:39, utolsó frissítés: 16:39
Lemond a Német Demokrata Fórum elnöki tisztségéről, de tagja marad a szervezetnek - jelentette be a PNL kongresszusán Klaus Johannis. Nagyszeben polgármestere a héten lépett be a liberális pártba, amelynek első alelnöke lesz, ha a kongresszuson megszavazzák Crin Antonescu pártelnök javaslatát, aki egyébként egyedüli jelöltként pályázik a pártelnöki tisztségre. A párt főtitkára Eduard Hellvig lesz.
A kongresszuson Johannis elmondta: célja, hogy a PNL jó eredményeket érjen el az EP-választásokon, hogy Crin Antonescu személyében a PNL adja az ország államfőjét, illetve hogy a párt jól szerepeljen a 2016-os és a 2020-as választásokon. (hotnews.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak