Fenyegető cédulát hagytak ismeretlenek a Szilágy megyei RMDSZ-székház előtt
2013. március 04. 15:53, utolsó frissítés: 15:55
Ismeretlen tettesek egy fenyegető cédulát hagytak a Szilágy megyei RMDSZ székháza előtt, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy hagyjanak fel az autonómiakövetelésekkel, mert ellenkező esetben “kiutasítják” őket – közölte lapunkkal Lakatos Sándor. A szövetség zilahi szervezetének elnöke elmondta: a szöveg szerint ez az első figyelmeztetés, elképzelhető, hogy több is lesz, ez csakis tőlük függ.
“Feljelentést tettünk a rendőrségen, amely megkezdte a nyomozást. Zászlótépés vagy egyéb rongálás nem történt, kizárólag a cédulát hagyták az épület ajtaja előtt” – fogalmazott Lakatos.
A MIÉRT elnöksége közleményben elítélte el a Zilahon történteket. A szervezet szerint a zilahi RMDSZ-székház “meggyalázása egy vészharangot kongat meg bennük” és úgy válik, hogy a székely zászló ügy körül generált mesterséges konfliktus, az autonómiáért való tüntetésre hívás, a halmozott feszültségkeltés nem az erdélyi magyarság érdekeit szolgálja, és mindenki számára veszélyes következményekkel bírhat.
“Számunkra, az ifjúság számára fontos a szimbólumaink szabad használata, azonban ez mellett éppoly fontos a munkahelyek megléte, az anyanyelvünk használata, a magyar identitásunk mindennapi megélése a tömbmagyarságtól a szórványmagyarságig, és talán még fontosabb ezekben az időkben a pragmatikus jövőtervezés” – áll a dokumentumban.
A MIÉRT ezért felkéri a felelősen gondolkodó közéleti szereplőket, ne tegyék ki az erdélyi magyarságot fölösleges provokációknak, törekedjenek párbeszéd útján rendezni a magyarság ügyeit, a politikai és társadalmi diskurzust fordítsák vissza azokra a valós problémákra, amelyek minden fiatal érdekét képezik: munkahelyteremtés, fiatalok lakásgondjainak a megoldása, gazdasági problémák, regionalizáció, oktatási kérdések. Ez kell legyen a politikum szerepe a társadalmunkban, ezekről kell szóljon a társadalmi vita – zárul a dokumentum. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak