Március 15: az MPP országos elnökségének programja
2013. március 14. 10:25, utolsó frissítés: 10:25
Március 14.
A Magyar Polgári Párt országos elnöksége és a megyei szervezetek küldöttségei is részt vesznek Marosvásárhelyen a párt által szervezett megemlékező ünnepségen. Délután fél hatkor az MPP országos vezetői megkoszorúzzák Petőfi Sándor köztéri szobrát, ezt követően 18 órától, a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály termében kerül sor gálaműsorra, melynek keretében fellép a Napsugár néptáncegyüttes, zenél a Cinige zenekar. A forradalom marosvásárhelyi vonatkozásairól, a Mátyás huszárok szerepéről előadást tart Miholcsa József szobrászművész. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseinek emlékére szervezett est házigazdája az Orbán Balázs Akadémia Egyesület.
Március 15.
Biró Zsolt pártelnök délelőtt 10 órától Kápolnásfaluban a forradalmárok emlékének szentelt misén vesz részt. Ezt követően Benedek László polgármester társaságában a falú központi parkjában megtekinti a kápolnásfalusi iskolás gyerekek ünnepi előadását.
14 órától a Nyerges-tetőn a hagyományos ünnepi rendezvényen és a koszorúzáson Biró Zsolt pártelnök Salamon Zoltán Hargita megyei elnök és Dr. Ambrus Lilla, megyei elnökségi taggal közösen vesz részt és helyezik el a kegyelet koszorúit.
16 óra 30 perctől a gelencei ünnepségek vendége Biró Zsolt. Itt Cseh József polgármesterrel közösen részt vesznek az ünnep tiszteletére szervezett felvonuláson, majd a falu központi parkjában beszédek hangzanak el, és koszorúzásra kerül sor.
Este Biró Zsolt a párt Kovászna megyei elnöke Kulcsár-Terza József és a SZNT sepsiszéki elnöke Gazda Zoltán társaságában részt vesz a sepsiszentgyörgyi színházban sorra kerülő gálakoncerten. Az előadás díszvendége Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese lesz. Az ünnepi koncert során fellép a Gregorius és a Csíki Kamarazenekar. A műsoron magyar művek szerepelnek. (közlemény)
MÁRCIUS 15. 2013-BAN
» Március 15. Sepsiszentgyörgyön: háromnapos megemlékezést szerveznek
» Március 15. Székelyudvarhelyen: kokárdakészítő-verseny is lesz
» Március 15. Marosvásárhelyen: a Postaréten lesz az RMDSZ által szervezett főrendezvény
» Borbély László március 15-i programja
» Március 15. Kolozsváron: együtt szervezik az ünnepi műsort az ifjúsági szervezetek
» Március 15. Szeben megyében: ünnepi műsorok, kiállításmegnyitók keretében emlékeznek
» Március 15. Hunyad megyében: minden magyarlakta településen megemlékeznek
» Március 15. Marosvásárvelyen: az EMNT és EMNP ünnepi kínálata
» Közzétette az RMDSZ március 15-i rendezvényeinek teljes listáját
» Március 15: az MPP országos elnökségének programja
» Így ünnepli a Slam Poetry Erdély március 15-ét - videó
» Így köszönti a Google március 15-ét
» Semjén lóháton csatlakozott a kézdi huszár-hagyományőrzőkhöz
» Kelemen: szabadon dönteni a minket érintő kérdésekben – erről szól a szabadságharcunk!
» Semjén: meg kell értetni román barátainkkal, hogy amit kérünk, természetes az EU-ban
» A metsző hideg ellenére több százan ünnepeltek Kolozsváron
» Csíkszereda: székely jelképkiállítással is ünnepeltek
» Székelyudvarhely: a fázósak otthon maradtak
» Fideszes vendégekkel ünnepeltek a szatmáriak
» Nagyvárad: az RMDSZ fáklyákkal, az EMNP Tőkéssel emlékezett
» Ünnepi üzenetben köszöntötte a romániai magyarokat Ponta
» Orbán: régen voltunk ilyen közel ahhoz, hogy a magyarság céljait megvalósítsuk
» Realitatea TV: "Boldog ünnepet, magyarok!"
» Arad: nem sikerült meggyújtani a székely zászlót a Noua Dreaptă tagjainak
» Winkler: a szabadság csak a szülőföldön teljesedhet ki
» Sógor: a kisközösségek összetartása tesz szabaddá
» Székelyföldet járhatjuk be virtuálisan Sepsiszentgyörgy központjában
» Toró: Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában érdemes magyar jövőt építeni
» Borbély: meg kell győzni a román többséget az igazunkról
további közviták »ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak