Antal István: kövesse figyelemmel a kulturális miniszter a csíksomlyói búcsú UNESCO-folyamatát
2013. március 19. 17:39, utolsó frissítés: 17:39
A képviselőház és a szenátus az UNESCO-val kapcsolatot tartó együttes bizottságának ülésén a napirendi pontok között szerepeltek a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium 2013-as prioritásai is. A téma kapcsán a törvényhozók Románia épített műemlékeinek védelméről tárgyaltak. Az ülésen jelen volt Daniel-Constantin Barbu kulturális miniszter is.
Antal István Hargita megyei képviselő felhívta a miniszter figyelmét az 1999-től az UNESCO Világörökségi listán szereplő székelyderzsi erődtemplom folyamatban lévő restaurálási munkálataira. Kiemelte a székelydályai templom körül kialakult helyzetet is, és a miniszter közbenjárását kérte ahhoz, hogy a már 15 éve elkezdett felújítási munkálatok befejezésére szükség van a 2013-as évben folyósítandó összegekre.
A politikus tájékoztatta a bizottság tagjait arról is, hogy az elmúlt időszakban elkészült a Torockóról szóló dokumentáció annak érdekében, hogy az UNESCO szellemi és örökségvédelmi listájára kerüljön fel a település, továbbá beszédében a csíksomlyói zarándoklat jelölésének követésére is felhívta a miniszter figyelmét, hogy mielőbb elfogadásra kerüljön az UNESCO által.
A miniszter válaszul elmondta, hogy a székelyderzsi templom szerepel a prioritáslistán, így idén folytatni lehet a munkálatokat, és a székelydályai templom helyzetéről két héten belül tájékoztatást ad. A miniszter ismerte a torockói, illetve a csíksomlyói búcsú dokumentumait, és ígéretet tett, hogy követni és szorgalmazni fogja az elfogadási folyamatot.
A képviselő hozzászólásában elmondta, hogy Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes tanácsára javasolta egy szakértői munkacsoport létrehozását, amely az UNESCO listáján szereplő műemlékek turisztikai érvényesítését támogatná. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak