Holnap lemond az igazásgügyi tárca vezetéséről Mona Pivniceru
2013. március 26. 14:48, utolsó frissítés: 14:51
Szerdán lemond Mona Pivniceru az igazságszolgáltatási minisztérium éléről: június 9-től az Alkotmánybíróság tagjaként fog tevékenykedni.
Victor Ponta miniszterelnök elmondta, a szerdai kormányülést követően vagy egy új tárcavezető kinevezésére vonatkozó javaslatot juttat el az államfőhöz, vagy ő maga fogja átvenni a tárca ideiglenes vezetését.
"Pivniceru miniszter holnap részt vesz a kormányülésen, ezt követően lemond a tárcavezetői tisztségéről, hogy ne vádolják összeférhetetlenséggel, vagyis azzal, hogy alkotmánybíróként olyan jogszabályokat vizsgál, amelyeket ő maga hagyott jóvá" - jelentette ki a miniszterelnök.
Ponta hozzátett, szerdán Pivniceru arról tájékoztatta, hogy lemond a miniszteri minőségéről, mert az Alkotmánybíróság keretében szeretne tovább tevékenykedni.
A miniszterelnök elmondta, tárgyal Crin Antonescuval, az USL másik társelnökével, a megbeszélés következtében javasol új minisztert a megüresedett tárca élére, de az is elképzelhető, hogy ő maga veszi át a minisztérium ideiglenes vezetőségét.
Újságírói megjegyzésre, mely szerint Antonescu azt nyilatkozta, hogy ideiglenesen Ponta veszi át a tárca vezetését, a miniszterelnök azt mondta: "Antonescu leleplezett", és hozzátette: holnap ad hivatalos választ arról, hogy valóban átveszi vagy sem a tárca ideiglenes vezetését.
A szenátus plénuma kedden úgy döntött, Mona Pivnicerut javasolja alkotmánybírónak.
Június 9-én három alkotmánybíró mandátuma jár le: az államfő által kinevezett Axinte Gaspar, a képviselőház, illetve a szenátus javaslatára a testületbe került Aspazia Cojocaru és Ion Predescu fejezi be pályafutását a taláros testületben.
Helyükbe március végéig egy-egy új tagot kell kineveznie a szenátusnak, az államfőnek és a képviselőháznak. Traian Băsescu államfő már eleget tett a kötelességének, tegnap aláírta Daniel Morar, a DNA volt vezetőjének a kinevezésére vonatkozó dekrétumot. A képviselőház javaslata a fennmaradó alkotmánybírósági tisztségre Valer Dorneanu ideiglenes ombudsman. (hotnews/mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak