Korodi: el kell lehetetleníteni a háromszéki Schweighofer-beruházást
2013. április 04. 16:56, utolsó frissítés: 22:21
Stratégiát kell kialakítani Hargita megyében, hogy megvédjük a faiparban tevékenykedő kisebb léptékű beruházásokat és a munkahelyeket a háromszeki Schweighofer beruházástól – válaszolt megkeresésünkre Korodi Attila, aki egy Facebook bejegyzésben vetette fel a nagyberuházó ellehetetlenítésére vonatkozó stratégia kidolgozását. Az RMDSZ képviselője elmondta, csütörtökön találkozott a gyergyói fafeldolgozók érdekvédelmi szervezetével, az Arbor Szövetséggel, és az egyeztetésen olyan gazdasági védőhálók felállításáról esett szó, amelyek megvédenék a Hargita megyei munkahelyeket a faiparban.
„Egy ilyen hatalmas beruházás akkora volumenű famennyiséget vonna el a környékről, hogy a kisebb léptékű beruházások nem jutnának nyersanyaghoz. Azt gondolom, hogy egy olyan típusú szövetkezeti rendszer kialakítására van szükség Hargita megyében, amely keretén belül a közbirtokosságok, a fafeldolgozók és az önkormányzatok együtt tudnak gondolkodni a több ezer munkahely megőrzésén” - fogalmazott a politikus. Persze azon is el lehetne gondolkodni, hogy Háromszéken még egyszer és ténylegesen újragondolják, van-e értelme egy olyan, néhány száz munkahelyet létrehozó, kétségkívül sok pénzt hozó beruházásnak, amely középtávon megöli azt a sejtszerű székelyföldi fejlődést, amire szükség van a gazdasági gyarapodáshoz – tette hozzá.
„Tudom, senkit sem tudunk arra kötelezni, hogy leállítson egy ilyen beruházást, de már környezetvédelmi miniszterként is láttam, hogy az ilyen cégek tevékenysége milyen szerepet játszott a kisgazdaságok ellehetetlenítésében. Hosszú távú berendezkedés esetén kenyeret vonna el a családoktól” - zárta Korodi Attila.
Háromszéken március végén jelentették be, hogy 150 millió eurós beruházással fafeldolgozó gyárat épít az osztrák Holzindustrie Schweighofer. A Réty községhez tartozó, 50 hektáros területre tervezett fafeldolgozó üzem 650 személynek ad munkát, közvetve pedig további 2000 munkahelyet generál a térségben. A befektetők szándéka szerint az üzem 2014-ben kezd működni, és évente 800 ezer köbméter fát dolgoz fel. A cég ellen korábban több jogi eljárás is folyt vagyoni károkozás és illegális fakitermelés miatt. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak