Visszakozik Daniel Barbu Temesvár támogatását illetően a Kulturális Főváros címre
2013. április 22. 15:57, utolsó frissítés: 15:59
Daniel Barbu művelődési miniszter visszakozik az Európa Kulturális Főváros címet megpályázni készülő Temesvár támogatására vonatkozó, márciusi kijelentését illetően. A miniszter Aurelia Cristea Kolozs megyei képviselő kérdésére válaszolva úgy nyilatkozott, nem hivatalosan jelentette ki, hogy a címre pályázó városok közül kizárólag Temesvárt támogatja.
A miniszter márciusi kijelentése felhördülést váltott ki a többi pályázni szándékozó város illetékesei körében, a sajtóban egyes véleményformálók elmarasztalták Barbut amiatt, hogy nem vette figyelembe: funkciója semlegességet követel meg tőle.
Márciusi temesvári látogatása alkalmából Barbu úgy nyilatkozott: "Mind nekem, mind a temesvári barátaimnak közös érdekünk, hogy a következő években projektek sokasága tegye visszautasíthatatlanná Temesvár jelöltségét az Európai Kulturális Főváros címre". Hozzátette, más romániai pályázó város esetén nem vállalt ilyen irányú elkötelezettséget. "Itt egy jól működő gépezetről van szó, ezért nem hiszem, hogy kétértelműen kéne fogalmazzak, azzal együtt, hogy minden tiszteletem a többi romániai pályázó város iránt" - mondta március 16-án Temesváron a tárcavezető.
Florin Moroșanu, a Kolozsvár Kulturális Főváros Egyesület igazgatója Barbu lemondását követelte a kijelentés miatt. (redactia de stiri)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak