Magyarzászló-égetés: pénzbírsággal sújtják az elkövetőket
2013. július 08. 15:24, utolsó frissítés: 15:46
A Kolozs Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség 1400 lejre bírságolta azt a két fiatalt, akik 2013. március 18-án egy kolozsvári labdarúgó mérkőzésen elégettek egy magyar zászlót – közölte Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára elmondta: az ügyészség az RMDSZ javára döntött, hiszen elismerte, hogy a zászlóégetők hibáztak az által, hogy nyíltan diszkriminációra uszítottak és magyarellenes, szélsőséges magatartást tanúsítottak a mérkőzés alatt. Az ügyben az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata tett feljelentést.
„Meggyőződésünk, hogy az elkövetők a büntető törvénykönyv 317. cikkelye alapján nemzetiségi diszkriminációra uszítottak, amelyet a törvény 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy pénzbírsággal sújt” – emlékeztetett a főtitkár. Hozzátette: a zászlóégetés morálisan sértette a romániai magyar közösséget, hiszen ez a piros, fehér, zöld szimbólum nem csak Magyarország, hanem a romániai magyarok nemzeti szimbóluma is.
Kovács Péter hangsúlyozta, az RMDSZ üdvözli a döntést, amely a magyarság nemzeti szimbólumának védelmében született. „nincs szándékunkban fellebbezni a döntés ellen, az ügyészség határozatát elfogattuk, hiszen ez erkölcsi elégtételt szolgáltat közösségünk számára”- tájékoztatott a főtitkár. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak