Újabb korszerűsítések az Azomuresnél
2013. július 24. 08:27, utolsó frissítés: 11:15
75 millió eurós értékű szerződést írt alá július 23-án a marosvásárhelyi Azomures vegyipari kombinát vezetősége a gyár környezetvédelmi berendezéseinek korszerűsítésére. Az eseményen Borbély László marosvásárhelyi képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke is részt vett, ugyanis a gyárnak abban a periódusban bocsátották ki az új integrált környezetvédelmi engedélyét, amikor ő környezetvédelmi miniszter volt. A kombinát számára ebben az engedélyben pontosították a kötelező környezetvédelmi korszerűsítéseket, és itt találhatók meg a környezetszennyezés esetén életbe léptethető szankciók is a vállalattal szemben.
Az aláírt beruházásra – amely egyébként a karbamid (urea) műtrágyát előállító üzem korszerűsítését szolgálja – annak a tavaly megkötött 200 millió eurós szerződés keretén belül került sor, amelyet a svájci Ameropa vállalat, a gyár többségi részvénytulajdonosa a marosvásárhelyi kombinát környezetkárosító hatásának enyhítésére szánt.
„Fontos eseménynek lehettünk ma tanúi, hiszen mind a jelenlevő politikusok, mind a sajtó képviselői tudják, hogy a tavalyi év során hosszú utat kellett megtennünk ahhoz, hogy a gyár megkapja az integrált környezetvédelmi engedélyt. A 2007-ben kiadott környezetvédelmi engedélyben megállapított 6,5 millió eurós beruházáshoz képest az új engedély majdnem 200 millió eurós beruházást ír elő, melynek nagy részét a levegőszennyezés csökkentésére kell fordítaniuk. Véleményem szerint a legnagyobb baklövést a gyár építői követték el, mert a városhoz túl közel építették fel a gyárat, ezért is fontos, hogy odafigyeljenek a környezetszennyezési problémákra, amelyek a lakosságot is közvetlenül érintik" - mondta Borbély.
Hozzátette: reméli, hogy 2015-ig sikerül a gyárnak eleget tennie az integrált környezetvédelmi engedély előírásainak, ha nem, sor kerülhet a vállalat működési engedélyének felfüggesztésére. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak