A tanárok több mint fele szerzett átmenőt a véglegesítő vizsgán az óvások után
2013. július 29. 08:45, utolsó frissítés: 11:13
A tanárok 51,26 százalékának sikerült a véglegesítő vizsgája a végleges eredmények alapján. Az óvások kivizsgálása után a 6651 vizsgázóból 3409 személy kapta meg a 8-as átmenő jegyet.
A sikeresen vizsgázók aránya Gorj megyében volt a legnagyobb, itt a tanárok 82 százaléka szerzett átmenő jegyet. A legrosszabb eredményeket Calarasi megyében jegyezték, 33 százalékos átmenési aránnyal.
Idén újdonságnak számított, hogy az egyéves tapasztalattal rendelkező, kezdő tanárok is beiratkozhattak a véglegesítő vizsgára, illetve, hogy csak 8-as jeggyel lehetett sikeresen vizsgázni, miközben eddig 7-es volt az átmenő jegy. (erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak