Băsescu: Ponta nem veszi fel nekem a telefont
2013. augusztus 21. 14:59, utolsó frissítés: 15:06
Traian Băsescu államfő kedden úgy nyilatkozott, hogy Victor Ponta nem válaszol a telefonhívásaira. Az újságírók arról faggatták az államfőt, hogy egyeztetett-e a miniszterelnökkel a mezőgazdaságban jelentkező problémákról. Az államfő Funduleán arról beszélt a sajtónak, hogy milyen gondokat okozott, hogy a kormány idén nem adta meg a gazdáknak a hitelfelvételhez szükséges bizonylatokat.
A kormányfő ennek kapcsán úgy reagált, hogy a kormánnyal nagyon jó az intézményes kapcsolat, csakhogy "komolytalan emberek" hívásaira nem válaszol. Ponta már korábban is több ízben nyilatkozta azt, hogy az elmúlt időszakban nem beszélt Băsescuval, aki véleménye szerint éppúgy szabotálja a kormány munkáját, mint ahogy 2012-ben is tette. Kifejette, hogy a hivatalos kapcsolattartás és az együttműködés az állami intézmények között zavartalanul történik, viszont telefonon csak szavatartó, komoly emberekkel hajlandó kommunikálni és a személyes frusztrációkat nem tartja fontosnak. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak