Korodi a Verespatak-törvénytervezetről: súlyos tulajdonjogi következményekkel járhat a közhasznúságra vonatkozó kitétel
2013. augusztus 29. 08:33, utolsó frissítés: 08:33
Korodi Attila RMDSZ-képviselő a verespataki bányaberuházás kapcsán a kormány által kedden elfogadott törvénytervezetet kommentálva elmondta, kiemelt figyelmet kell fordítani a közhasznúságra vonatkozó kitételre, amely súlyos következményekkel járhat a magántulajdon jog terén.
A tervezet szerint ugyanis a bányaberuházás közhasznú, és kiemelt országos jelentőséggel bír, noha az államnak mindössze 25%-os részesedése lesz a kitermelést végző cégben. Továbbá a dokumentum a közhasznú kisajátítást és az építkezési engedélyek kibocsátásának feltételeit szabályzó törvények módosítását is előirányozza.
A volt környezetvédelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a projekt közhasznúvá nyilvánítása, a kisajátításra vonatkozó törvény tervezett módosítása súlyos következményekkel járhat a térségben lakók magántulajdonára nézve, emellett jogi precedenst teremthet, például egy kőbánya létesítése esetében is alkalmazhatják. Noha Romániában nem létezik precedensjog, egy ilyen döntés előzményként szolgálhat a gyakorlatban a bírósági ítéletek meghozatalakor. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak