Ponta megerősítette: a verespataki beruházás ellen fog szavazni
2013. augusztus 31. 22:21, utolsó frissítés: 22:31
Képviselőként Victor Ponta a verespataki törvénytervezet ellen fog szavazni a parlamentben - erősítette meg két héttel korábbi kijelentését az Antena 3 hírtelevíziónak a miniszterelnök. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként Ponta azt kérte párttársaitól, ne alakítsanak ki frakció-álláspontot: szavazzon mindenki lelkiismerete szerint.
>> Verespatak: ami eddig történt - idővonal >>
Kedden a kormány elfogadta a Gabriel Resources-zal kötendő új megállapodás tervezetét, amely szerint az állam növelné részesedését a profitból, ugyanakkor nemzeti fontosságú közhasznú projektnek nyilvánítaná a verespataki beruházást. (mti, antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak