Visszaszolgáltatták a Bánffy-palotát
2013. szeptember 14. 10:47, utolsó frissítés: 10:50
Daniel Barbu művelődési miniszter pénteken Kolozsváron kijelentette, lehet, hogy a Szépművészeti Múzeum utolsó tárlatmegnyitóján vesz részt, ugyanis a kulturális intézménynek helyet adó épületet visszaszolgáltatták. A miniszter szerint már megjelent az erről szóló bírósági határozat, amit tiszteletben kell tartani.
A palota évekkel ezelőtt uniós alapból elkezdett javítása a visszaigénylési per miatt maradt abba. A tárcavezető arról is beszélt, hogy ha az új tulajdonos el akarná adni az épületet, azt javasolja majd, hogy az állam éljen az elővásárlási jogával. Barbu azt is elmondta, hogy a törvényes előírás szerint a visszaszolgáltatott ingatlanok korábbi rendeltetését tíz éven keresztül biztosítania kell a tulajdonosnak, viszont az állam 2014-től így már nem támogathatja az intézmény működését. (clujulcultural)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak