Támogatja az RMDSZ a kormány decentralizációs törvénytervezetét
2013. október 06. 16:28, utolsó frissítés: 16:28
Amióta az RMDSZ ellenzékben van, ez az első olyan projektje a kormánykoalíciónak, amelyet tud támogatni, amennyiben figyelembe veszik a szövetség módosító javaslatait – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök október 6-án, Aradon a kormány decentralizációra vonatkozó törvénytervezetéről.
A tervezet szerint nagyon sok hatáskör átkerülne a megyei és helyi önkormányzatokhoz, és az RMDSZ támogat minden olyan kezdeményezést, amely a helyi autonómiát erősíti. A módósító észrevételek köté tartozik a költségvetés hozzárendelése az átadott hatáskörökhöz – mondta Kelemen.
A szövetségi elnök szerint jól haladnak a népszavazás kiírásához elkezdett aláírásgyűjtések, és bizakodik abban, hogy sikerült a szükséges, 5%-os támogatottságnál jóval több aláírást összegyűjteni. Elmondta, a hat megyében a román lakosságot is meg szeretnék győzni, mivel úgy vélik, a gazdasági-fejlesztési régiók hatékony működése nem kizárólag a magyar emberek életszínvonalát növelik, hanem a teljes lakosságét. (híszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak