Ponta: a közlekedési rendőrség és a tanfelügyelőségek központosítva maradnak
2013. október 07. 15:10, utolsó frissítés: 15:10
A közlekedési rendőrség egyelőre nem lesz a helyi hatóságok alá rendelve, központosított marad – mondta Vicor Ponta, egyben azt is kijelentve, hogy ez a vélemény többséginek számít az USL-ben.
Az USL társelnöke szerint viszont azt szeretnék, ha a közlekedési rendőrség is a helyi hatóságok hatáskörébe kerülne a későbbiekben. A miniszterelnök azzal indokolta ezt, hogy az új Közlekedési Törvénykönyv miatt újjászervezés alatt álló közlekedési rendőrség helyi közigazgatási egységekhez kerülésével fennálna a túlkapások veszélye.
A tanfelügyelőségek sem fognak decentralizálttá válni. A tanügynek a központi rendszer felelősségének kell maradnia - magyarázta Ponta.
„A decentralizálás az alkalmazottakkal és az eddig a minisztériumoknál lévő költségvetéssel együtt fog történni” – jelentette ki Ponta.
Az USL-ben lévő ellentétek lecsillapítására összehívott mai megbeszélés után Victor Ponta és Crin Antonescu közös sajtótájékoztató keretében szögezték le, hogy a decentralizáció sürgősségnek számít az USL számára.
A kedden tartandó és a decentralizálandó terültekeről döntést hozó USL- gyűlésről a kormányfő azt mondta, hogy a mezőgazdaságról, az egészségügyről, az ifjúságpoltikákról, a kultúráról és a dunai kikötőkről döntenek. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak