Toró: akcióegységet kell kialakítani az autonómia körül
2013. október 22. 18:30, utolsó frissítés: 18:30
Fontos, hogy az autonómia körül akcióegység alakuljon ki, nem csak verbálisan, hanem a politikai cselekvés terén is – hangsúlyozta Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a magyarországi Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezett október 22-én Budapesten Göröngyös úton: Autonómia, regionális átalakítás, polgári kezdeményezés címmel.
Toró T. Tibor beszélt az erdélyi magyar autonómiatörekvésekről, és felvázolta a Néppárt integrált autonómia-koncepcióját, amely ugyanolyan fontosnak tekinti a Székelyföld és a Partium területi autonómiáját, mint az erdélyi magyar közösség kulturális autonómiáját.
„Nagyon fontos, hogy az autonómia körül akcióegységet alakítsunk ki, nem csak verbálisan, hanem a politikai cselekvés terén is. Ennek az akcióegységnek a létrejöttében nagy szerepe lehet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumnak, amelynek az összehívását ismételten szorgalmazom a Néppárt nevében” – mondta Toró.
A Néppárt elnöke biztatónak nevezte, hogy a Székelyek nagy menetelésén kialakulni látszik az akcióegység, hiszen minden erdélyi magyar politikai párt és szervezet támogatja az október 27-i demonstrációt. A Menetelés egyik legfőbb szerepe annak a kinyilvánítása, hogy a közösség akkor hallathatja a szavát a legerősebben, ha ő maga is politikai szereplővé válik.
A Székelyek nagy menetelése akkor nevezhető majd sikeresnek, ha nem egyszerűen megismétli az idén március 10-én Marosvásárhelyen rendezett Székely szabadság napját, hanem képes hozzáadni valamit ahhoz, ha többet nyújt annál – szögezte le Toró T. Tibor.
A kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Répás Zsuzsanna, a KIM Nemzetpolitikai Államtitkárságának helyettes államtitkára nyitott meg, részt vett még Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi képviselője, Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Székely István, az RMDSZ főtitkár-helyettese, valamint Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. A beszélgetés moderátora Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója volt. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak