December 6-ra halasztották Liviu Dragnea perét
2013. november 15. 13:41, utolsó frissítés: 13:41
December 6-ra halasztotta a Legfelsőbb Bíróság Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes ügyének tárgyalását. A mai tárgyaláson ugyanis az ügy több további vádlottja halasztást kért, hogy ügyvédet fogadhassanak.
A Korrupcióellenes Ügyészség azzal vádolja a kormányfő-helyettest, hogy tavaly nyáron részese volt a referendumon elkövetett visszaéléseknek. A vád szerint Liviu Dragnea az USL kampányelnökeként személyes befolyását felhasználva arra utasította a párt megyei vezetőit és a polgármestereket, hogy törvénytelen eszközökkel mozgósítsák a lakosságot a referendumon való részvételre.
Az ügyben a PSD-s politikus mellett 74 személy ellen indult kivizsgálás. Liviu Dragnea elutasítja a vádakat. (erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak