Címzetes tanári állás jár a 7-esnél jobb versenyvizsga-jegyhez
2013. november 28. 11:16, utolsó frissítés: 11:16
Címzetes tanári állásuk lesz azoknak, akik idén és jövőre 7-esnél jobb jegyet kapnak a versenyvizsgán. Az erről szóló javaslatot november 27-én fogadta el a parlament pénzügyi-költségvetési bizottsága.
A módosítást Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter javasolta, és ezt a jövő évi költségvetési törvénybe foglalnák. A korábbi költségvetési törvények is ezt lehetővé tették, csupán az idei nem tartalmazta, ezért vonatkozna a szabályozás azokra is, akik idén kaptak 7-esnél jobb minősítést a címzetes tanári állásokra hirdetett vizsgákon. (erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak