Winkler: lesújtó a Nagy Zsolt ügyében hozott ítélet
2013. december 06. 14:11, utolsó frissítés: 14:11
Lesújtónak tartja a Nagy Zsolt ügyében hozott ítéletet Winkler Gyula. Az EP-képviselő lapunknak elmondta, feltétel nélkül támogatja a volt távközlési minisztert, hozzátéve, hogy minden, amit eddig az ügyről megtudott, Nagy Zsolt verzióját támasztja alá.
"Még mindig reménykedem, hogy fellebbezéskor egy olyan bírói testület elé kerül az ügy, mely normális mederbe tereli azt – fogalmazott a politikus" - mondta. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak