Az egyetlen új román munkavállalótól hangos a brit sajtó
2014. január 06. 08:30, utolsó frissítés: 08:30
A brit média a román és a bolgár munkavállalók tömeges bevándorlását jósolta még azelőtt, hogy január 1-jén számukra is megnyílt a szigetország munkaerőpiaca, mégis e két országból eddig mindössze egyetlen új vendégmunkásról tudni; a 30 éves Victor Spirescu azonnal országos hírnévre tett szert a vele készített interjúknak és a televíziós képeknek köszönhetően.
Spirescut nagy meglepetésére tengernyi kamera és két parlamenti képviselő fogadta a Londontól északra lévő Luton repülőterén, miután leszállt a Marosvásárhelyről érkező járat. Azért csak rá figyeltek, mert ő volt az egyetlen, aki először lépett be Nagy-Britanniába, a többi utas nagy része már régebb óta az országban él.
"Nem azért jöttem, hogy kifosszam az országukat, hanem azért hogy dolgozzak, és utána visszautazzak a hazámba" - jelentette ki első nyilatkozatában a fiatalember, akinek a menyasszonya Erdélyben maradt. Mint mondta, annyi pénzt akar összegyűjteni, amennyiből fel tudják újítani nemrég vásárolt házukat.
A The Daily Telegraph című lap tudósítója még Spirescu falujába, a Szeben megyei Magaréba (Pelisor) is elutazott, hogy düledező házuk előtt lefényképezze a menyasszonyt, a 19 éves Catalina Curceant.
Spirescu, aki a The Times szerint itthon pásztorként, villany-, illetve gépszerelőként dolgozott, Nagy-Britanniában azonnal munkát kapott egy autómosóban. Mint mondta, nehezen tud napirendre térni afelett, hogy országos hírűvé vált: "Amikor bemegyek egy szupermarketbe, mindenki engem néz. Hallottam, amikor egy kislány azt mondta az édesanyjának: Nézd itt van az a fazon a tévéből!" - mesélte a Sky News hírtévének vasárnap. Akivel csak találkozott eddig Angliában, mindenki barátságos volt - tette hozzá. (mti)
A BRITEK ÉS A BEVÁNDORLÁS
» Negatív országimázzsal tartaná távol a romániai és bulgáriai bevándorlókat Nagy-Britannia
» Pataréti romákkal riogatja a brit közvéleményt a The Sun
» Másodikok a románok a bűnözés terén Nagy-Britanniában
» Daily Express: a brit kormány nem fog kivételezni a román bevándorlókkal
» Sunday Express: 300 ezer moldovai készül Nagy-Britanniába
» Elenyésző számú román és bolgár bevándorló érkezése várható a volt brit kormány tanulmánya szerint
» A brit gazdaság szenvedheti meg a munkaerő-piac további korlátozását
» BBC-felmérés: nem sok román és bolgár készül brit munkavállalásra
» Románia egyenlő bánásmódot kér polgárainak Nagy-Britanniától
» Nagy-Britannia romániai rendőröket kér a romániai bűnözők ellen
» Cáfolja a külügy, hogy nőtt volna a britekhez beutazó románok száma
» Cameron: Nagy-Britanniának meg kell tanulnia nemet mondani a külföldi munkavállalóknak
» "200 ezer roma": új bevándorlóellenes sajtókampány Nagy-Britanniában
» Cameron az EU-bevándorlók szociális ellátásának korlátozására készül
» Felmérés: a britek közel fele nem adna könnyített jogokat a román és bolgár állampolgároknak
» Cameron "bevándorlás-visszaszorító" csomagot jelentett be
» EU-biztos: sajnálatos túlreagálás Cameron "csomagja"
» Reding válaszol Cameronnak: a szabad mozgás nem alku tárgya
» Cameron visszaszól: csak a szociális juttatásokért ideköltözni vágyóknak üzentünk
» European Voice: Cameron berezelt és összevissza beszél
» Financial Times: nem lesz sok segélyturista Nagy-Britanniában
» A britek és a bevándorlás. Hisztéria?
» Nagy-Britannia: 100 kérdéses tesztet vezettek be a szociális lakások igényléséhez
» Brit miniszterelnök-helyettes: illegális lenne korlátozni a bevándorlást
» Január 1-től lépnek életbe a brit szociális támogatási szigorítások
» The Economist: gyertek Nagy-Britanniába!
» Megint összevesztek a brit parlamentben a bevándorlás szabályozásán
» Mégis szívesen látják a britek a bevándorlókat, ha "megtanulnak angolul, és van rendes állásuk"
» Tényleg várta a londoni reptéren az első romániai járatot két brit képviselő
» Romániát és Kolozsvárt dicséri a The Times publicistája
» Mégsem mosta el a briteket a bevándorlóhullám
» Cameron: az EU-alapítók sem számoltak ekkora keleti "népvándorlással"
» Az egyetlen új román munkavállalótól hangos a brit sajtó
» A magyarok is félnek a külföldi munkaerőtől
» Brit bevándorlás-saga: évekre megvonnák a bevándorló munkavállalók szociális juttatásait
» Népszavaztatna Svájc a külföldi munkavállalói kvóta visszaállításáról
» A német kormány megvizsgálja az uniós bevándorlás hatásait
» Corlăţean: mindenki mérsékelje magát a bevándorlókkal kapcsolatban!
további közviták »ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak