Autonómiát kaphat Hargita megye román többségű északi része
2014. január 10. 18:39, utolsó frissítés: 18:39
Az önkormányzatok társulása által már januárban bizonyos fokú önállóságot kaphat Hargita megye északi, román többségű része.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a következő napokban nyújtják be a Maroshévízi Bíróságon a Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulás bejegyzési kérelmét, és a társulás várhatóan már január végéig jogi státust kap.
Borboly Csaba elmondta, a két város és hat község, valamint a megyei tanács által létrehozandó társulás többek között kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi és műemlékvédelmi területen veszi át a megyei önkormányzattól a térség ügyeinek a kezelését, és az ezekhez rendelt költségvetési forrásokat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak