Kötelezővé tenné az óvodai nagycsoportot az oktatási miniszter
2014. január 17. 09:28, utolsó frissítés: 09:31
Év végéig eldőlhet, hogy kötelezővé teszik-e 2015 szeptemberétől kezdve az óvodai nagycsoportot - jelentette be csütörtökön Remus Pricopie tanügyminiszter. Amennyiben így határoznak, a kötelező oktatás időtartama 11 évről 12-re nőne.
A miniszter szerint az 5-6 éves gyerekek 98-99 százaléka jár már, és a hiányzó 1-2 százalék miatt tennék kötelezővé. Pricopie azt is elmondta, más országokban is egyre alacsonyabb életkorban kezdődik a kötelező oktatás.
A konkrét szervezéssel kapcsolatban Király András oktatási államtitkár az Erdély FM-nek azt mondta, a nagycsoport továbbra is a óvodai oktatás része maradna, nem kerülne át az iskolai oktatáshoz, mint az előkészítő osztály.
Az államtitkár szerint a kötelező óvodai évvel az esélyegyenlőséget is növelnék, mert most a hátrányos helyzetű családok gyerekei már az első osztályban hátrányos helyzetbe kerülnek.
Király úgy vélte, alig lesznek nagyobbak az állam kiadásai az átszervezés következtében, hiszen pusztán az 5-6 éves gyermekek óvodai létszámát stabilizálnák. Ez megyénként 10-20 óvónői állással jelentene többet. Azt viszont kizárja, hogy új óvodákat kellene építeni. Erre a főváros a példa, ahol korábban nem volt elég óvoda, de az előkészítő osztály bevezetésével ez a probléma is megoldódott. Gond akkor adódhat, a kiderülne, jóval kevesebb gyermek jár nagycsoportba, mint amennyit számon tart az oktatási minisztérium. (mediafax, erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak