Levelet írt Băsescunak két amerikai képviselő Tőkés kitüntetése miatt
2014. január 31. 09:18, utolsó frissítés: 09:18
Levélben tiltakozott csütörtökön Tőkés László kitüntetésének visszavonása ellen Traian Băsescu elnöknél Frank R. Wolf republikánus és James P. McGovern demokrata képviselő, az amerikai kongresszus Tom Lantos Emberi Jogi Bizottságának két társelnöke.
A két képviselő hangsúlyozta, hogy megkérdőjelezhetetlen Tőkés László püspöknek a Nicolae Ceusescu diktatúrájának véget vető 1989-es forradalom idején tanúsított hősiessége és vezető szerepe. Emlékeztettek arra, hogy Tőkés püspök temesvári lelkészi hivatalából minden román állampolgár emberi jogaiért síkraszállt, gyakran átnyúlva az etnikai és vallási határokon annak érdekében, hogy segítsen Romániát megszabadítani a kommunizmus terhétől.
"Ennélfogva meglepett és mély csalódottsággal töltött el bennünket, amikor arról értesültünk, hogy a Románia Csillaga Rend etikai bizottsága visszavonta kitűntetését Tőkés tiszteletestől" - hangoztatta levelében Wolf és McGovern képviselő.
Emlékeztettek rá, hogy a testület döntésének indoklásában Tőkés tiszteletes "alkotmányellenes" cselekedeteire hivatkoztak, miközben a politikusok értelmezése szerint ő az alkotmányos jogait, beleértve a szólás szabadságához való jogát gyakorolta azáltal, hogy békésen szót emelt egy romániai kisebbség nevében.
"Ez a Tőkés püspökkel kapcsolatos fejlemény több vonatkozásában is aggasztó, nem utolsósorban abban, hogy a látszat szerint a demokratikus tér egy bezáródását jelzi Romániában" - írta a két amerikai politikus.
"Elnök úr, azt sürgetjük öntől, hogy tegyen meg mindent, ami a hatalmában áll, hogy megkérje az etikai bizottságot a Tőkés tiszteletes elleni igazságtalan lépésének visszavonására" - írta a két képviselő, kifejezve kívánságát, hogy választ kapjon az államfőtől. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak