A lakosság több mint fele szerint fontos az alkotmánymódosítás
2014. február 01. 11:11, utolsó frissítés: 11:56
A romániaiak 50,8 százaléka véli úgy, hogy szükséges az alaptörvény módosítása, 35 százaléka szerint pedig nem fontos az alkotmánymódosítás az Inscop közvélemény-kutató intézet szerint.
A megkérdezettek többsége egyetért azzal, hogy alaptörvénybe foglalják, ne iratkozhassanak a parlamenti képviselők más pártba, mint amelyik színeiben mandátumot nyertek. A lakosság kétharmada szerint pedig az új alaptörvényben 4 évre kellene csökkenteni az államfő mandátumát.
A megkérdezettek valamivel több mint fele egykamarás parlamentet szeretne, 30 százaléka szerint azonban meg kell őrizni a kétkamarás parlamentet. A felmérésből az is kiderül, csupán a lakosság 36 százaléka támogatja, hogy vezessék be az alkotmányba a régió fogalmát, 46 százaléka ellenzi ezt.
Az Inscop január 16-a és 21-e között végezte felmérését 1054 személy megkérdezésével. A kutatás hibahatára 3 százalék. (erdelyfm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak