Március elején lesz végleges az RMDSZ EP-jelöltlistája
2014. február 15. 14:52, utolsó frissítés: 14:52
Február 15-én 13 óráig – a hivatalos határidő lejártáig – hatan jelezték indulási szándékukat, és adták le az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájára való felkerüléshez szükséges dokumentumokat – jelentette be ma Kolozsváron Kovács Péter főtitkár, a Szövetségi Választási Bizottság (SZVB) tagja. A SZVB testülete ellenőrizte a jelöltek pályázatát, és mindegyik dossziét megfelelőnek találta formai szempontból.
Kovács hangsúlyozta: a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) által előírt ütemterv szerint a jövő héten döntenek az esetleges óvásokról és fellebbezésekről, majd az ezt követő időszakban kerülhet sor a Szövetség Állandó Tanács (SZÁT) rangsoroló ülésére, a jelöltlistát pedig március elsején erősíti meg az SZKT.
"A Szövetség színeiben a két jelenlegi európai parlamenti képviselőnk: Sógor Csaba és Winkler Gyula, Vincze Loránt külügyi titkár, Eckstein-Kovács Péter, valamint Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes, a Nőszervezet jelöltje és Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet jelöltje indul a május 25-i választásokon” – tájékoztatott a Főtitkárság vezetője, hozzátéve: a SZÁT a területi szervezetekkel, platformokkal, az RMDSZ Nőszervezetével, illetve a Magyar Ifjúsági Értekezlettel konzultálva kiegészíti a Szövetség jelöltlistáját, amelyen 32 személy szerepel majd.
"Jelöltjeink az elmúlt években már bizonyítottak, számos eredményt értek el, amelyekre az elkövetkezendőkben építkezni tudnak majd, emellett pedig olyan személyek is felkerülhetnek az RMDSZ jelöltlistájára, akik még nem vettek részt az Európai Unió struktúráiban, de szakmájukban sikeresek, akik konkrét, megvalósítható programmal kívánják megszerezni közösségünk bizalmát” - mondta Kovács. (rmdsz-tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak