A nemzeti kisebbségek frakciójával tárgyalt Ponta
2014. február 18. 08:16, utolsó frissítés: 14:48
A nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójával találkozott hétfőn Victor Ponta miniszterelnök, miután az USL pártjainak ismét nem sikerült megállapodásra jutniuk a megüresedett miniszteri tisztségek betöltéséről.
A kormányzati válság tizedik napja tart azt követően, hogy a PSD, kisebb szövetségeseik, valamint a liberálisok nem tudtak egyezségre jutni hétfőn sem az új kormány szerkezetéről és összetételéről. Ponta cáfolta, hogy a nemzeti kisebbségekkel folytatott megbeszélésnek köze lett volna az USL-n belüli válsághoz.
Ugyanakkor a PSD a parlamenti erőviszonyok alapján új többséget alakíthat ki a liberálisok nélkül a nemzeti kisebbségek támogatásával. Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta: a PSD nem kereste meg a (különálló frakcióval rendelkező) RMDSZ-t ebben a kérdésben.
Az USL vezetőinek hétfői tanácskozására azt követően került sor, hogy vasárnap a liberálisok eldöntötték: a kormánykoalícióban akarnak maradni, és felhatalmazták Crin Antonescu pártelnököt, hogy ez irányú tárgyalásokat folytasson. A hétfői találkozó előtt úgy tűnt, hogy a felek kompromisszumra jutnak a kormány összetételéről és szerkezetéről, de ötven perces tárgyalás után Ponta bejelentette: nem sikerült konszenzusra jutniuk.
Mint mondta, a szociáldemokratáknak, és két kisebb szövetségeseik számára két megoldás tűnik elfogadhatónak, vagy marad a kormány jelenlegi szerkezete, és a liberálisok javasolnak négy új minisztert, vagy nagyszabású kormányátalakítást hajtanak végre. A liberálisok azért akarnak kormányátalakítást, hogy Klaus Johannis, a párt első alelnöke tölthesse be a liberálisoknak járó miniszterelnök-helyettesi tisztséget. A szociáldemokraták ugyanakkor a Konzervatív Pártnak is adnának egy miniszterelnök-helyettesi posztot, de a liberálisok ezt ellenzik, mert akkor csökkenne arányuk és befolyásuk a kormányban.
Crin Antonescu arra sürgette Pontát, hogy határozzon. Kifejtette, a nemzeti liberálisok szemszögéből két lehetőség létezik: Ponta vagy elfogadja az új liberális miniszterekre és a kormány szerkezetének megváltoztatására tett javaslatukat, vagy új kormányt alakít, a liberálisok nélkül. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak