2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az alkotmánybíróság döntéséről és az EP-választásokról is beszélt kedden Kelemen Hunor Orbán Viktorral

2014. február 18. 19:25, utolsó frissítés: 2014. február 19. 08:20

Az RMDSZ és a magyar kormány közti rendszeres egyeztetések jegyében tárgyalt ma Budapesten Kelemen Hunor szövetségi elnök Orbán Viktor kormányfővel.


Az RMDSZ elnöke tájékoztatta a magyar kormányfőt az Alkotmánybíróság véleményezéséről, amely szerint alkotmányellenes minden olyan módosító javaslat az alaptörvényben, amely az erdélyi magyar közösség számára kiemelten fontos.

Az Alkotmánybíróság a normakontroll során állapította meg, hogy a kisebbségi jelképhasználatra, a kulturális autonómia elvére és a hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe (alrégiókba) szerveződésére vonatkozó módosítási javaslatok túlmutatnak az alkotmánymódosítás határain, ezért elfogadásukkal a parlament sértené az alaptörvényt.

Kelemen Hunor elmondta, a testület olyan kérdésekben döntött, amelyek nem is tartoznak hatáskörébe. "Az Alkotmánybíróság olyan kérdésekről is véleményt mondott, amelyek a mi meglátásunk szerint ebben a pillanatban nem tartoznak a kompetenciájába. Így például a közösségi jogok ügyéhez, a szimbólumok használatához, az alrégiók vagy a kulturális autonómia kérdéséhez semmi köze az Alkotmánybíróságnak" – tájékoztatta a magyar miniszterelnököt a szövetség elnöke, hozzátéve, a testület a jelenlegi alkotmány 1-es cikkelyének a szellemében folytatta a módosító javaslatok vizsgálatát. Leszögezte, a közösségi és kisebbségi jogok terén rossz üzenetnek számít ez a véleményezés, és komoly akadályt jelent a jogbővítések útjában, az RMDSZ pedig egyértelműen kinyilvánította, nem támogatja az alkotmány módosítását.


A találkozón a felek leszögezték, a következő öt éves ciklusra is erős magyar képviseletet kell biztosítani mind az Európai Parlamentben, mind az Európai Néppártban. Az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség a nyitottság és a párbeszéd jegyében tárgyalásokat folytat a Magyar Polgári Párttal mind az európai parlamenti választásokról, mind pedig az erdélyi magyarságot érintő közügyekről, ugyanakkor leszögezte, az RMDSZ saját identitásával és jelképével vesz részt a májusi EP-választásokon. A szövetség jelöltjeit ennek a hétnek a végén rangsorolják, majd a március 1-i Szövetségi Képviselők Tanácsa hoz végső döntést. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS