Még nem született végleges döntés Tőkés Fidesz-listán indulásáról
2014. február 23. 19:20, utolsó frissítés: 19:21
Tőkés László üdvözölte, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem indít saját listát az európai parlamenti választáson. Az EP-képviselő az MTI-nek vasárnap azt mondta: még nem született végleges döntés, hogy ő maga a Fidesz-KDNP listán induljon-e újabb mandátumért.
Az EMNP azt követően jelentette be döntését, hogy az RMDSZ nem tárgyalt velük közös EP-lista indításáról, szombaton pedig rangsorolta saját jelöltjeit.
Tőkés László úgy fogalmazott, hogy nagy valószínűséggel senki sem jutna be az EP-be az erdélyi magyarság köréből, ha ő önállóan indulna, vagy ha az EMNP saját listát indítana, sőt: szerinte ez a veszély így is fennáll. Mint kifejtette: az erdélyi magyar érdekképviselet kisajátítása által az RMDSZ így is azt kockáztatja, hogy nem éri el az ötszázalékos küszöböt.
"Most sem a verseny nem mozgósít, mint 2007-ben, sem az összefogás nem mozgósít, mint az történt 2009-ben" – vélekedett az EP-képviselő. Rámutatott: nem szabad kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli jelenlétét, ezért üdvözli az EMNP választmányának döntést, és megtisztelőnek tartja, hogy kezdettől fogva ott látják a helyét az EP-ben.
A Fidesz-KDNP listán való indulásának lehetősége többször felmerült, legutóbb ezt kedden Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette – mondta Tőkés László. Az MTI érdeklődésére elmagyarázta: "nyílt titok", hogy fennáll ez a lehetőség, de Orbán Viktor nem akarta befolyásolni a küszöbön álló döntéseket.
"Amint Kelemen Hunor is nyilatkozta, semmilyen sugallat nincsen: a Fidesszel mi partneri viszonyban vagyunk. Nem diktál nekünk, hanem számba vesszük a nemzeti érdek szempontjából legjobb lehetőségeket. Emlékeztetek arra, hogy 2007-ben és 2009-ben is Orbán Viktor azt támogatta, hogy minél több magyar jusson be Erdélyből. Most sajnos az RMDSZ korszakos hibát követ el, de ez már az ő felelőssége: mi a kettős kiütés felelősségét nem vállalhatjuk" – szögezte le Tőkés László.
A Fidesz EP-listájára való felkerüléséről szólva hozzátette: további találkozók és egyeztetések szükségesek egy ilyen döntés meghozatalához.
Az EMNP országos választmánya szombaton úgy döntött: nem kockáztatja az erdélyi magyarság EP-képviseletét, ezért a kialakult helyzetben nem indít saját jelöltlistát a májusi EP-választásokon, ugyanakkor azt javasolta a párt védnökének, Tőkés Lászlónak, hogy fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a Fidesz-listán újabb brüsszeli mandátumért. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak