Ponta utolsó felhívást intézett a PNL-hez az USL megmentéséért
2014. február 25. 17:48, utolsó frissítés: 18:50
Utolsó felhívást intézett Victor Ponta miniszterelnök az USL megmentéséért a PNL-hez utóbbi gyűlése előtt. Ponta sajtótájékoztatóján felemlegette, hogy a PNL-vel ellenzékben is sikerült összefogniuk, és most is azt szeretné, hogy félretegyék a pártérdekeket a közös érdekekkel szemben.
A miniszterelnök azt mondta, az USL egykor meghatározott céljait ma is felvállalja, és folytatni szeretné a "Traian Băsescu államelnök demokrácia- és nemzetellenes rezsimje" ellen folytatott harcot. Meggyőződése, hogy az USL feloszlatása hiba lenne, annak fényben is, hogy szerinte 2013 Románia legjobb éve volt, mind gazdasági, mind társadalmi szempontból - mondta.
Ponta szerint az USL fenntartása a választók irányába is kötelesség, ugyanis senkit sem a saját pártja, hanem a szövetség színeiben választottak meg. Kijelentette, hogy az utolsó percig nyitott a párbeszédre, minden minisztert kinevez, akit a PNL javasol, és hajlandó együttműködni Klaus Johannisszal is. Be kell fejezni a közösen elkezdett alkotmánymódosítást és a decentralizációt - mondta.
A PNL vezetősége ma este dönt a kormányból való kilépés kapcsán. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak