Hivatalosan is bejelentette a pártalapítást Tăriceanu
2014. február 28. 07:58, utolsó frissítés: 07:58
Liberális Reform Párt (PRL) néven új politikai alakulat létrehozását jelentette be Călin Popescu Tăriceanu volt miniszterelnök csütörtökön.
Tăriceanu szerdán kilépett a PNL-ből, mert ellenezte a szabadelvűek ellenzékbe vonulását. Tăriceanu azt is jelezte, hogy indul az őszi államfőválasztáson.
A pártalapításról kiadott közleményben így fogalmazott: ideje, hogy Romániának liberális elnöke legyen.
Victor Ponta esélyes elnökjelöltnek nevezte Tăriceanut, és szerinte jó megoldás lenne az USL helyreállítása, amelyben a szociáldemokraták is támogatnák egy liberális államfő megválasztását. Azt is jelezte, hogy örülne, ha együtt dolgozhatna a kormányban a Tăriceanut követő liberálisokkal, főleg, ha mögöttük egy jelentős számú parlamenti csoport is állna.
Crin Antonescu, a PNL elnöke úgy értékelte, hogy Ponta tisztségekkel próbálja megvesztegetni a liberálisokat egy esetleges pártszakadás reményében, de célját nem fogja elérni.
Tăriceanu a PNL egyik alapító tagja, jelenleg szenátor, 2004 és 2009 között a párt elnöke, 2004 és 2008 között miniszterelnök volt. Öt évvel ezelőtt Crin Antonescu jelenlegi pártelnökkel szemben alulmaradt a pártelnöki tisztségért folyó harcban, azóta a PNL-n belül ellenzékbe szorult. (mti, hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak