A miniszterelnökhöz fordult Izsák Balázs a Székely Szabadság Napi felvonulás engedélyeztetésének ügyében
2014. március 04. 17:25, utolsó frissítés: 17:42
A miniszterelnökhöz fordult Izsák Balázs, hogy utasítsa a Maros megyei prefektust: támadja meg a közigazgatási bíróságon azt a polgármesteri hivatali rendeletet, amely megtiltja a március 10-re, Marosvásárhelyre tervezett, a Székely Szabadság Napja nevet viselő felvonulást.
Hétfőn ugyanis a Maros Megyei Törvényszék elutasította azt az elnöki rendelvényt, amelyet Izsák Balázs főszervező ügyvédje, Kincses Előd nyújtott be a polgármesteri hivatali határozat idevágó részének gyorsított eljárással történő megsemmisítése érdekében.
Izsák Balázs megkeresésünkre elmondta, nem tudja, hogy idejében foglalkozik-e a miniszterelnök a beadvánnyal, így az a forgatókönyv marad érvényben, mely szerint a Székely Vértanúk emlékművénél történő megemlékezést követően a rendezvényt lezártnak nyilvánítják, és hazaküldik a résztvevőket.
Arról sem tudott becslésekbe bocsátkozni, hogy más városokból hány résztvevőre lehet számítani, más településekről nem érkezett hozzá ezzel kapcsolatos jelzés. Azt viszont elmondta, a tavaly megtartott rendezvényen az SZNT által rendelkezésre bocsátott parkolóba érkező buszok mintegy 4 ezer személyt szállítottak.
Hétfőn megkeresésünkre Kincses Előd azt nyilatkozta, a polgármesteri hivatal határozata veszélyes, amelynek nemkívánatos következményei lehetnek, ugyanis a Postaréten levő emlékműtől a tömeg csak a városon keresztül távozhat, így nem tudni, hogy fogják megállapítani azt, hogy felvonulásról, vagy hazafelé tartó tömegről van szó. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak