600 iskolabuszt vásárol a fejlesztési minisztérium
2014. március 11. 08:49, utolsó frissítés: 08:49
600 iskolabuszt vásárolt hétfőn a fejlesztési minisztérium, miután Liviu Dragnea miniszter bejelentette: megnyerték a pert, amelyet az őszi versenytárgyaláson résztvevő cégek indítottak a minisztérium ellen, így aláírták a kisbuszok vásárlására vonatkozó szerződést.
Az iskolabuszokat júniustól kezdik el kiszállítani az önkormányzatokhoz. Dragnea szerint országos szinten 1000 új iskolabuszra lenne szükség, ezért Victor Ponta kormányfőtől további 400 jármű vásárlására elegendő forrás elkülönítését kérte.
Ponta azt mondta, az iskolabuszokat a szén-dioxid kvótákból származó bevételekből vásárolják, és ugyanebből a forrásból különítenek el alapot újabb kisbuszokra is. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy olcsóbb, ha az önkormányzatok saját iskolabusszal szállítják a diákokat, mint ha az állam bérletet fizetne az ingázó tanulóknak. (erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak