A NATO-gépek már a légtérben vannak
2014. március 11. 16:25, utolsó frissítés: 16:38
Repülést hajtott végre kedden az ország légterében kedden a NATO egyik AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépe - közölte a védelmi minisztérium.
A szaktárca keddi közleménye szerint a repülésre a NATO Észak-atlanti Tanácsa által jóváhagyott és előre meghatározott útvonalon került sor.
A NATO hétfőn közölte, hogy AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépeket küld Lengyelország és Románia térségébe az ukrajnai konfliktus nyomon követése érdekében. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak