AI: előre figyelmeztették a nigériai hadsereget a diáklányok elrablására
2014. május 10. 10:07, utolsó frissítés: 10:07
A nigériai hadsereget figyelmeztették arról, hogy a Boko Haram iszlamista szervezet meg akarja támadni a Chibok városában található lányiskolát, de semmit sem tettek a merénylet megakadályozásáért – állítja az Amnesty International.
A Borno szövetségi állambeli Chibok település bentlakásos iskolájából április 14-én 276 diáklányt raboltak el, ötvenhármuknak sikerült elmenekülniük, de 223-at még mindig fogva tartanak a szélsőségesek.
A jogvédő szervezet "hiteles forrásokra" hivatkozva megerősítette, hogy a nigériai hadsereg Maiduguri tartományi fővárosban található katonai főhadiszállását április 14-én este hét óra körül értesítették arról, hogy az iszlamista szélsőségesek támadást terveznek a leányiskola ellen – majdnem négy órával az akció előtt. A katonaság azonban nem tudott megfelelő csapatot felállítani, mert a hadsereg nem volt elég muníciója, és féltek az iszlamistáktól – derül ki az AI közleményéből.
Pénteken brit szakértők érkeztek a nigériai fővárosba, hogy a már ott tartózkodó tízfős amerikai katonai csoporttal együtt segítsék megtalálni a diáklányokat.
Eközben a Boko Haram újabb támadásokat hajtott végre Nigéria északi részén. Helyi források megerősítették, hogy csütörtök este felrobbantottak egy hidat a kameruni határ közelében fekvő Gamboru Ngala faluban, 30 ember meghalt. Ugyanitt hétfő éjszaka is támadtak az iszlamista fegyveresek, és válogatás nélkül lőttek mindenkire. A hírügynökségek száz és háromszáz közé teszik a halottak számát. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak