Korodi kétli, hogy az RMGC megszerzi az engedélyeket
2014. május 15. 17:51, utolsó frissítés: 17:56
A palagázkitermelés, Verespatak, a Schweighofer-beruházás és Ukrajna témája is terítékre került Korodi Attila környezetvédelmi miniszter mai kolozsvári sajtótájékoztatóján. A miniszter elmondta, saját forrásokból új tanulmányt készíttet a minisztérium a tervezett aranybánya zagytározója kapcsán, mivel kiderült, hogy a beruházás előkészítői által benyújtott korábbi tanulmány félretájékoztató jellegű volt. A tervezett zagytározó karsztos jellegű felületre épülne, amely alatt számos kis forrás is található, a korábbi tanulmány viszont azt állította, nem okozhat gondot a szivárgás. Ám készítői négy nap alatt csapták össze, miközben a Román Tudományos Akadémia és más kutatóintézmények neves szakértői szerint négy hónap kellene egy ilyen tanulmány elkészítéséhez. Az új, minisztérium által megrendelt tanulmány a tervek szerint még ebben az évben elkészülne.
Korábban készült biológiai-ökológiai felmérések igazolták, Verespatak és környéke nemcsak műemlékvédelmi, hanem természetvédelmi szempontból is roppant értékes térség, amelyet akár Natura 2000-es területté is lehetne nyilvánítani magas biodiverzitása miatt. Kérdésünkre, miszerint ez a szempont újabban relevanciát kaphat-e az aranybánya engedélyeztetési eljárásában, Korodi azt válaszolta, előbb a jelenlegi engedélyeztetési eljárást kell lezárni, amely, hacsak a beruházó teljesen újra nem értékeli a hozzáállását, nem kap pozitív elbírálást, azaz nem lesz kedvező az RMGC számára.
Az RMGC kilátásba helyezte, hogy kártérítést kér a román kormánytól a beruházás esetleges meghiúsulása esetén, erre reagálva a miniszter azt mondta, a vállalat sorra elveszítette a pereket, és több engedélyét semmissé nyilvánították, tehát nem a román állam a felelős amiatt, hogy akadályba ütköznek. A jelenlegi információk szerint kizárható, hogy egy esetleges per esetén érvényt szerezhetne kártérítési követeléseinek az RMGC – vélte.
Verespatakkal kapcsolatosan még elmondta, hogy keresik annak lehetőségeit, hogy az aranybányászatot laboratóriumi körülmények között ciánmentesen megvalósító nagybányai találmányt kormányzati forrásból támogassák.
A palagázkitermelésről elhangzott, jelenleg a feltáró fázisban vannak a cégek, és 4-5 év, amíg eljuthatnak a kitermelés szakaszába, ha egyáltalán a kutatások eredményei megfelelőek számukra. Mindegyik projekt külön kezelendő, meg kell vizsgálni a vízkészletre és környezetre gyakorolt hatást, hiszen a hidraulikus repesztés során kemikáliákat használnak. Európában vita folyik a technológia betiltásáról, a következő 4-5 év azonban technológiai fejlődést is hozhat ebben az iparágban.
A rétyi Schweighofer-beruházás kapcsán Korodi elmondta, fenntartja továbbra is korábban Hargita megyei képviselőként hangoztatott véleményét, hogy egy ilyen óriásberuházás a helyi nyersanyagot elszívná a helyi kisvállalkozások elől. A Greenpeace beperelte a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökséget amiatt, hogy nem kértek környezeti hatástanulmányt az engedélyeztetéshez; ennek kapcsán a miniszter elmondta, még folyamatban van az a belső vizsgálat, amely azután indult, hogy a környezetvédő aktivisták feljelentették a megyei hatóságot a mulasztásokért.
Nemrég az Európai Unióból kitiltott Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes a román légtéren keresztül akart Transznisztriából Moszkvába utazni, mikor pedig gépe belépését Románia megtagadta, azzal fenyegetőzött, hogy legközelebb egy hadászati bombázóval érkezik. Erre reagálva Victor Ponta kormányfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács összehívását kezdeményezte. Korodi helyesnek tartja a döntést a tanács összehívásáról, hiszen az orosz kormányfőhelyettes nem magánemberként tette a kijelentést, ugyanakkor leszögezte, 0,01% esélyét látja annak, hogy a térségben háborús helyzet alakuljon ki. (tudósítónktól)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak