A Schweighofer ellen szólalt fel a képviselőház elnöke
2014. május 28. 16:03, utolsó frissítés: 16:35
A Holzindustrie Schweighofer radóci leányvállalatát bírálta a képviselőház elnöke, Valeriu Zgonea – számol be a Monitorul de Suceava. A PSD-s képviselő Câmpulung Moldovenescen azt nyilatkozta, ez a fajta befektetési modell, amit az osztrák nagyvállalat képvisel, a kis- és középvállalkozások számára munkahelyek elvesztésével jár.
Az olyan külföldi befektetők, mint Suceaván a HS és Nemeszsukon a Nokia, sok kedvezményt kaptak a román államtól, de nem teremtettek hozzáadott értéket, nem olyan erős alkalmazók, mint amilyennek egy ilyen nagy vállalattól elvárható lenne, és megölik a kis és közepes vállalkozásokat – fejtette ki. A Nokia jött, megkapta a kedvezményeket, elvette a pénzt, majd három év után távozott és munkanélküliséget generált – tette hozzá.
Zgonea megerősítette, kész a képviselőház visszaélések elleni bizottságát értesíteni arról, amit a Bisztra völgyében működő kis fafeldolgozó vállalatok elpanaszoltak neki. A honatya a térség képviselőitől és szenátoraitól azt kéri, a vállalkozókkal közösen fogalmazzanak meg egy folyamodványt, és ha szükséges, támogatja vizsgálóbizottság kiküldését is. Románia számára a fenntartható fejlődés lenne a követendő modell, a kis és közepes vállalkozásokat kellene támogatni, valamint azon nagyvállalatok megtelepedését, amelyek hosszú távra fektetnek be, és munkahelyeket teremtenek – vélte. A bizottság a vizsgálat alapján megállapíthatná, történt-e törvényszegés. Ha tíz év után a cég nem bizonyult sikermodellnek Suceava számára, akkor tévedés történhetett – emelte ki Zgonea. (monitorulsv.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak